Élj a jelenben, mert csak az a tiéd!

Az alábbi videóval és Pál Feri gondolataival kívánok neked Boldog Karácsonyt és Új Évet!

Szeretettel, Vereb István

Éld az életet!

Éld át minden percét!
Élj a jelenben, mert csak az tiéd!

Vedd észre az élet apró örömeit,
és boldog leszel!

Vedd észre,
mire vagy képes és azt tedd meg!

Engedd el,
ami nem rajtad múlik!

Így béke lesz benned!

Hogyan válhatsz valakivé (4 szempont)?

1. Eltávolodok az elvárásoknak való megfeleléstől és közeledek a belsőbb értékeimhez, az általuk való élethez

Jött hozzám valaki – azt gyanítottam, hogy életközepi krízist élt át.
Azt mondta: “Feri, sokra vittem az életben, egy céget vezetek, rengeteg pénzem van, havonta sok milliót keresek. Nem ismerek semmi mást. Gyerekkoromtól kezdve azt tanították nekem, hogy sikeresnek kell lenni az életben. Most sikeres vagyok, csak nem boldog.”

Kérdeztem tőle, hogy elmondaná-e életének érzelmileg legfontosabb három élményét. Ekkor lelassultunk az emberi élmények tempójára. Azt mondta:

“Tudod Feri, az első élményem az, hogy egyszer egy tavaszi napon a gyerekek benn játszottak. Én persze karriert építettem, nem nagyon találkoztam velük. De egyszer valahogy bent rekedtem a gyerekszobában. Magam sem tudom, hogyan.

A gyerekek észlelték, hogy most valami másképp van. Apa itt van, sose szokott így lenni. Ahogy ott voltam, bambultam, valamin gondolkoztam, odajött az egyik gyermekem és azt mondta: „Apa, szeretlek!” Hallotta ezt a másik, ő is odajött: „Én is szeretlek!” Ahogy ezt elmesélte, átélte, könnyes lett a szeme. Megálltunk egy percre, nem is lehetett folytatni. Szépen lassan nem lettek szavai arra, hogy mit élt át ott valójában.

Ezután ismét mesélni kezdett: “Másodjára eszembe jutott egy-egy olyan pillanat, amikor átöleltük egymást a feleségemmel. Azt hiszem, ez a második legerősebb élményem. Amikor átölelem a feleségem és ő átölel engem. Ekkor azt élem meg, hogy minden rendben van. Ennyi. Hogy ez jó, és kész.”

“A harmadik: Egyszer kirándultam egy nagyot. Arra emlékszem, hogy leszakadtam a csapattól, egyedül voltam. Ahogyan mentem, hirtelen elfogott a természet gyönyörűsége. Gyönyörűen sütött a nap és éreztem a melegét. Megálltam. Egyszerűen csak hálás voltam ezért.”

Lelassultunk a belső történések sebességére, kikapcsoltuk az okostelefont, mindent. Milyen érdekes, hogy valaki, aki azt mondta a beszélgetés elején, hogy fogalma sincs, hogy élhetne másképpen vagy mi lenne fontos az életében, háromnegyed óra alatt saját magától, minden nehézség nélkül elmondja.

Kifejezte azt, ami felé a lelke indulna, amire azt mondja, hogy ez számít igazán. Én egy betűt nem tettem hozzá, ott volt benne mélyen. Eltávolodott a régi elvárásoknak való megfeleléstől, s közeledett a belső értékeihez.

2. Eltávolodok az aggodalmaimtól és félelmeimtől, és közeledek önmagam vállalásának öröméhez, élményéhez

Ahhoz az érzéshez, ami elfog engem, amikor vállalom magam. Ahogy kiállok magamért. Ez elfog valamiféle büszkeséggel.

Körülbelül az első 35 évemet úgy éltem, hogy amikor a pénztárnál nem adtak vissza úgy, ahogy kellett volna, én biztos nem szóltam. Nem voltam képes ezért szólni. 35 éves koromig úgy éreztem, hogy milyen kellemetlen számomra, hogy elszámolta.

Emlékszem, mikor életemben először, már tudatosan felnőttként azt mondtam: „Jól emlékszem, hogy tízezrest adtam?” És jól emlékeztem. Ez egy apró példa volt, de jól szemlélteti, hogy sokszor mennyire nehéz kiállni magunkért, vállalni az igazunk.

3. Távolodok a megrögzöttől és közeledek az élményhez, az átéléshez, a nyitottságból fakadó befogadáshoz

Ez olyan primitíven hangzik. De ha valaki például depresszív, nagyon fontosak neki az emberi kapcsolatok, de közben nehezen talál magára. Nagyon félelmetes számára, hogy magára találjon. Mert akkor egyedül van. Akkor tudok magamra találni, ha először a másiktól kissé eltávolodom.

Nem azzal foglalkozom, hogy mit mondasz nekem, vagy hogy szerinted milyennek kéne lennem. Ez nagyon ijesztő, azt sem tudom, hogy én ki is vagyok igazán. “Muszáj, hogy engem valaki szeressen, nem maradhatok egyedül.”

Képzeljük el, hogy egy 40-50 éves depresszív hölgy életében először megy egyedül moziba. Nagy kihívás! Sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolná. Ahogy mész a moziba, leülsz a helyedre, ezer múltból berögzött dolog kísér téged.

Azt gondolod: “az nagyon szerencsétlen, amikor valaki egyedül kell, hogy moziba menjen. Annál nyomorultabb emberi állapot nincs, hogy nem találok valakit, aki eljönne velem. Nem lesz ember, akihez szólhatok?” Körbenézek – mások nincsenek egyedül. Ha valaki mellettem is lenne, minden pillanata más lenne ennek a filmnézésnek.

Képesek vagyunk úgy megnézni egy filmet, hogy tele vagyunk megrögzött érzésekkel és gondolatokkal, amiket a múltból hozunk és a jövőre vonatkoznak. Nincs egyetlen másodperc sem, amikor átadtam volna magam annak, ami ott és akkor élményszerűen átélhető lett volna. Semmit nem éltem meg belőle. A múltból hozott összes érzésemet és gondolatomat, meg a jövőre vonatkozó összes érzésemet és gondolatomat hoztam, és azokat éltem át.

4. Mások elítéléstől távolodok, és közeledek mások elfogadásához

Úgy is mondhatnám, hogy távolodok attól, hogy “de jó, hogy nem vagyok olyan, mint te”. És közeledek ahhoz, hogy “nahát, vannak közös vonásaink”.

Távolodok attól, hogy a másik más, mint én – nem vagy olyan, mint én, nem vagytok olyanok, mint én – és közeledek ahhoz, hogy egymással összetartozunk. Nagyon mélyen, az emberségünkben.

Nem vagytok olyanok, mint én, de összetartozunk.
(Pál Feri)

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.