3 példa arra, hogyan lehet már egy találkozásból üzletet szerezni

Mikorra hoz egy üzleti találkozás, tárgyalás konkrét eredményt?

Hiedelem: sokára.

Tény: Az eredmények a találkozások számával egyenes arányban nőnek. Valóban, elsőre ritkán jön nagy üzlet. Ez azért van, mert mindennek időre van szüksége: a magnak, hogy fa legyen belőle – a mustnak, hogy borrá érjen – a találkozásnak, hogy jó üzleti együttműködés szülessen belőle.

Lehetséges egyáltalán az, hogy akár egyetlen egy személyes találkozásból, beszélgetésből, tárgyalásból már százezres, akár milliós hasznot képes legyél elkönyvelni?

Erről szól a következő 3 példa, amit a legutóbbi Meetingünkön hallottam a résztvevőktől:

1) Tibor kiváló minőségű, német szerszámgépekkel foglalkozik.
Nagynehezen rávette magát 3 évvel ezelőtt, hogy eljöjjön az egyik találkozónk, hátha lesz olyan cég, aki vevő lehet a termékeire.
Eladás nem született ezen a találkozón, viszon megismerkedett egy céggel, akinek a szolgáltatásának köszönhetően még abban az évben 2,5 millió forintot takarított meg.
Egy nap és kb. 20 ezer forint befektetéssel 2,5 millió forint haszon. Szerintem, nem rossz!

2) László egyedi gépgyártással is foglalkozik.
Két szakmai klaszternek is a tagja, de elmondása szerint az utóbbi két évben semmilyen haszna nem volt a tagságának. Novemberben az EVSZ Meetingjén, 3,5 óra alatt nagyon sok értékes információt kapott, 3-4 konkrét üzleti lehetőséggel találkozott. Sőt, már valakivel szerződést is aláírt. Azt modja: elképesztő, hogy egy délután ilyen hatékony és eredményes tud lenni.

3) Csilla egy színvonalas hotelt képviselt.
Arról számolt be: sok olyan lehetőség kerül elő a beszélgetések során, amelyekre előzőleg nem is számított. Olyan vállalkozókkal talált kapcsolódási pontot, akikkel nem is gondolta volna, hogy lesz miről tárgyalni. Sőt, már nyitottságának és barátságosságának köszönhetően ajánlást is kapott.

Az előbbi példák egy  találkozás eredményei.
A tapasztalat azt mutatja, minél több a találkozás, annál több a kapcsolódási pont és azzal egyenesen arányosan nő a bizalom is egymás iránt. Így lehetséges az, hogy további 2-3-4 találkozás után megsokszorozódnak az eredmények!

4 dolog kell ahhoz, hogy számodra már akár egy találkozás is konkrét hasznot hozzon:

  1. fontosnak tartsd, hogy megismerjék mások a termékeidet, szolgáltatásaidat, és azt hogy mihez értesz,
  2. akard megismerni mások értékeit, üzleti lehetőségeit, kapcsolatait,
  3. hajlandó legyél időt szánni arra, hogy személyesen találkozz potenciális partnerekkel,
  4. képes legyél ne csak eladásban, hanem inkább együttműködésben gondolkodni.

Ha te is szereted az azonnali eredményeket, akkor fektess be 1800 Ft-ot és gyere el a december 7-i EVSZ Meetingre.
Garantáltan nem távozol üres kézzel!
Jelentkezz itt »

 

 

 

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.